Sziasztok! Végre elérkezett a BEFEJEZŐ fejezet, tehát az utolsó része a fanficemnek. Bocsánat, hogy eddig kellett rá várni, de remélem megérte! :) Akkor most meg lehet ismételni az elejétől kezdve, egyben elolvasni a legjobb! :D
Remélem kellemes kikapcsolódást nyújtott mindenkinek végig a fic. Kommenteket szívesen olvasnék! :) Köszi a figyelmet!
(Ezután pedig jönni fogok egy normális bejegyzéssel is)
Jó szórakozást! Vigyázat, nagyon hosszú! :)
16. A boldogság ára? Befejező fejezet
Másnap reggel csodálatos napra ébredtem, legalábbis azt hittem. Elsőre annak tűnt, mivel kivételesen nem hánytam össze a wc-t. Minden tökéletes volt, Yamapival csókok közt váltunk el, amikor ő munkába indult, én pedig a forró teámat szürcsölgettem a kanapén. Ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem elolvasni a tegnapi pletykalapot. A feledékenység is a terhesség része? Viccelek. Szóval elővettem a táskámból, ahol maradt, és nekiláttam. Kikerekedett a szemem, amikor a második oldalra értem. "Botrány!" - olvastam fel hangosan a szalagcímet
"Találkoztunk Akanishi Jin nőjével. Tudjuk, hogy Jinnek gyereke lesz. " - nyilatkozta két fan. Botrány... Ebből tényleg az lesz, gondoltam.
- Basszus! - mondtam, miközben felpattantam a kanapéról, és gyorsan összeszedelőzködtem, és Leilához indultam, természetesen az újsággal a kezemben.
Amikor ajtót nyitott, lihegtem, annyira siettem.
- Mi történt? - kérdezte Leila, amikor levettem a csizmámat.
- Nagy hírem van. - lihegtem miközben levágódtam a kanapéra
- Az enyémnél nem lehet nagyobb.
- Mi? - csodálkoztam. - Már olvastad?
- Igen! Hogy történhetett ez veletek! - emelte fel a hangját Leila.
- Mi? - értetlenkedve néztem rá. - Velünk? Én rólatok beszélek?
- Mi? - mivel egyikünk sem értette a másikat, én előkotortam az újságom és Leila kezébe nyomtam, amikor ő is ugyanezt tette.
- Ez a mai. - mondta Leila
- Mi? - tapadtam bele az újságba, ideje más nem tudva mondani, Leila is így tett.
- Ez meg a tegnapi?? Én azt pont nem olvastam...
- Én meg még ezt nem. - bújtuk mindketten az újságokat. Leila kikerekedett szemekkel olvasta a hírt, hogy a fanok, akikkel a hideg napon találkozott, beszámoltak róla és a feltételezett terhességéről. Ezen a napon "mentette" meg őt Kame. Ám valamin berághattak, hogy eddig vártak a nyilatkozásukkal, és most busszút állhattak.
- Ez, mi lesz most... - rázogatta maga előtt az újságot Leila. Eközben én is elolvastam a rólam és Yamapiról szóló cikket. Nem tudtam felfogni, ezért hangosan is felolvastam:
"Egy paparazzink elcsípett egy beszélgetést Yamashita Tomohisa és Akanishi Jin között az utcán. Tisztán hallhatóan kérdezte meg Akanishi-kun Yamashita-kunt, miszerint apuka lesz. Erre Yamashita-kun egyértelműen bólogatott és helyeselt. És a paparazzi szerint nagyon boldog volt...."
Nem olvastam tovább.
- Mi a fene ez... - sápadtam el
- "Kettős botrány. YamaP és Bakanishi apuka lesz???!!!" - olvasta helyettem a ennek az újságnak a szalagcímét, mert nagy zavarodottságomban azon átugrottam.
- Ah, Jézusom... Úristen! - kapkodtam levegő után és egyből lehuppantam a kanapéra
- Hé, jól vagy? - kapott utánam Leila
- Nem. - lihegtem
- Elég, ne idegesítsd fel ennyire magad ezen. - ült le mellém óvatosan
- De... dehát... mi lesz most...? Ahhh, igaz, hogy eddig nagyon örült, de ezután... Ezt biztosan nem szerette volna... Basszus... Miért?! A munkája a mindene és--- - hadarásztam végig össze vissza kapkodva, amikor Leilától kaptam az arcomra egy csattanósat, mely félbeszakított, és arcomat fogva csak poslogtam rá. Igazából nem is fájt, de észhez térített.
- Fejezd már be!!! Ne idegeskedj az Istenért! Terhes vagy tudtad? Befejezni! - fenyített be Leila
- Eh... - lepődtem meg a szidáson
- Meg meg ne halljam mégegyszer ezt a "a munkája a mindene" szöveget! - nyavíkolta az idézett részt. - Mostmár te vagy a mindene! Felfogtad? TE!!!
- Leila... - hatódtam meg
- Úgyhogy be lehet fejezni. Lesz egy kis botrány, de nem kell aggódnunk.
- Gondolod?
- Mm! - morogta keményen, és összekulcsolta karjait
- Mérges vagy..?
- Nem! - csattant rám. - Csak hogy aggódhatsz ilyen dolgokon, amikor tudod mennyire szeret. A legutóbbi drámátoknál biztosan teljesen kiöntötte neked a lelkét. És te még mindig kételkedsz? Ezt nem hiszem el...
- Igazad van. Sajnálom. - törölgettem szemem, ahogy kijöttek az első könnycseppek. - Sajnálom, Yamapi.
- Jajj, gyere ide. - ölelt magához Leila. - Megértelek. Néha ő is tud úgymond gorombább lenni, de ki nem. De ez nem azt jelenti, hogy bármi megváltozna, érted? Nyugodj meg.
- Köszi, már jobb. - bújtam ki és álltam fel. - Aah, vajon ők már tudják?
Eközben a JE épületében:
- Mi a fészkes fene ez?! - visszhangzott Jhonny hangjától az emelet, amikor Jin és Pi elé vágta az újságokat az asztalon.
- Uram? - kérdi Jin, miközben kezébe veszi az újságot, ahogyan Pi is közelebb lép, hogy ő is lássa. Fiúk gyorsan elolvasták, amit rövid csend követett. Azért akár kiborulnak majd akár nem, ők is csak meglepődtek ezen. Váratlan volt és teljesen meglepő. Nem gondolták, hogy szivároghattak ki ilyen információk.
- Nos? Eleget néztem ezt a bágyadt képeteket, inkább mondjatok valamit. - torkolta le őket Jhonny
- Ez... fogalmunk sincs róla hogyan... - kezdte Jin
- Fogalmatok sincs? - gúnyolódott Jhonny. - Ez eszméletlen. Hát ennyire vagytok óvatosak?? Mióta megismertétek ezt a két lányt, csak a levegőben lebegtek, és nem vagytok elég figyelmesek! Már a paparazzikat sem veszitek észre... Megáll az eszem.
- Bocsásson meg nekünk. - mondta Pi
- Megbocsátani?? Itt most nem erről van szó fiacskám. Jó nagy slamasztikába kerültetek. Azt még lenyeltem, hogy van barátnőtök. De egy gyerek, ráadásul két alkalmazottamtól is??? A tetejébe külföldiekkel??? HIHETETLEN! - ordít Jhonny. - Van fogalmatok róla, milyen súlyos ügy ez? Ilyen még soha, de SOHA nem történt a Jhonny's-nál. Felfogtátok??? - dühöngött Jhonny tovább. - Óriási botrányt fognak neki kavarni, és le se fognak rólatok mostmár szállni! Mindent meg fognak tenni, hogy legyen egy fénykép a kölkeitekről, főleg, hogy magyar az anyjuk vagy mi. Megőrülök. - dörzsölte Jhonny a szemeit amikor megszólalt a mobilja
- Haló? - szólt bele komoran. - Mi?! Ez nem lehet! Akadályozzátok meg! Tessék?? Áááh, jólvan, engedd be őket. - nyomta ki a telefont. - Tessék erről beszéltem. Már itt is vannak!
- De kik? - kérdi Jin
- Az újságírók! Több tucatjával! Ráadásul Takki aláírt egy szerződést az egyikkel, hogy nekik adtok interjút, méghozzá most. - temeti fejét tenyerébe. - Miért adtam én ekkora hatalmat annak a kölyöknek?? És mért csinálta ezt velem? - szidalmazza Takkit
- Mert Takki velünk van. - mondta Yamapi
- Tessék?! - nézett fel dühösen Jhonny
- Uram, itt vannak az újságírók. Interjút követelnek. - nyitott be egy lihegő staffos.
- Ááááh, jólvan, vezesd őket a tárgyaló terembe, mindjárt ott vagyunk ezzel a két jómadárral.
- Igenis. - mondta a staffos és gyorsan távozott
- Merem ajánlani, hogy ne mondjatok olyat, amiről tilos beszélni. - füstölgött Jhonny, de ők nem válaszoltak. Elindultak a terembe.
Eközben otthon:
- Aah, rossz előérzetem van. - vakartam fejem
- Nekem se valami jó... - mondta Leila, amikor megcsörrent a mobilom.
- Eh?
- Ki az?
- Toma.
- Óh! Vedd fel. Vajon mit akar? - kérdi, mire fel is vettem.
- Haló, Toma-chan?
- Umi-chan! Olvastam az újságot, biztosan te is.
- Igen...
- Minden rendben?
- Persze, de azért aggódom.
- Ne aggódj, 1 perce beszéltem Yamapival.
- Micsoda?
- Kutyafuttában elcsíptem. Azt mondta nyugtassalak meg, ha esetleg már tudnád. Most éppen mindjárt interjút fognak adni Jinnel.
- MI?! - pattantam fel
- Ne aggódj. Leolvastam róla, hogy mindent kigondolt. Ahogyan Jin is. Egy hasonló interjú előtt Yamapi ideges lenne, ahogyan ismerem, de most nem. Nem lesz baj.
- Úgy gondolod?
- Igen.
- Ha így gondolod, akkor megnyugodtam. - mosolyogtam
- Reméltem is. Majd még hívlak. És ne idegeskedj.
- Rendben.
- Vigyázz magadra, puszillak.
- Én is téged. - azzal letettük. - Ahh, mi lesz most?!
- Hé, nem azt ígérted Tomának, hogy nem idegeskedsz?? - förmedt rám Leila
- Bevetted. - nyújtottam ki nyelvem cselesen. - De azért érdekelne, mit fognak mondani a fiúk...
- Hát jóhogy. Engem is.
- Nem idegeskedem... Csak izgulok. Vajon viszont látjuk valahol ezt az interjút?
- Biztosan.
- Nem vagyok benne biztos, hogy mégis látni szeretném...
- Na elég legyen.
- Igenis~
Eközben a JE-ben:
Már mindenki a nagy asztal köré volt gyűlve, ahol Jin és Pi egymás mellett ült, Jhonny-val a háttérben. Szembe velük pár újságíró interjúholta őket.
- Igaz az, hogy gyermeke fog születni, Yamashita-san? - kérdezte tőle egy női riporter. Kicsit késleltette a választ, majd így szólt:
- Igaz. -bólintott. Jhonny már most a fejét vakarta a háttérben
- Eeee, komolyan?
- Mm. - bólintott szolídan.
- Akanishi-san, igaz az, hogy Önnek is gyermeke fog születni? - kérdezte tőle egy férfi riporter.
- Igaz.
- Eeee~ - csodálkozott tovább a tömeg.
- Mindketten komolyan beszélnek? - kérdi a férfi, fiúk csak egy igen mellett bólogatnak.
- Ez nagyon komoly dolog. Ha jól emlékszem hasonló még nem történt ennél az ügynökségnél. Kifejtenék, hogyan történhetett mindez?
- NEM! - lépett közbe Jhonny, miközben az asztalra vert. - Ez már nem tartozik ide. Így is örüljenek, hogy ennyit mondtak. Elég lesz!
- Válaszolunk. - mondta komolyan maga elé nézve Jin
- Micso-- - háborgott Jhonny, amikor belépett Takki
- Had válaszoljanak. Végre ez az idő is eljött.
- Te áruló! - förmedt rá Jhonny, ahogy Takki az asztal elé állt
- Nem. Én csak megadom nekik a lehetőséget egy jobb életre. Amit maga elvett tőlük. Mindent meg fogok tenni mind a négyükért. Jobb ha megjegyzi. - szállt szembe Jhonnyval Takki. Ez volt eddig a legbátrabb húzása, bár pár merész dolgot így is maga mögött tudhatott. Igazi érett senpai volt. Jhonny köpni nyelni nem tudott.
- Szóval, akkor válaszolnának kérem? - kérdi a riporter. - Mit jelentenek ezek a személyek maguknak, és kik Ők?
- Ők a legcsodálatosabb dolgok az eddigi egész életünk során. - magyarázta komolyan Jin
- Úgy van. - folytatta Yamapi. - Ők... - vetett egy pillantást Takki felé - nem japán nők.
- Micsoda?! - zengett fel a riport-sereg, a fényképezők csak úgy kattantak. - Úgy érti, hogy ők külföldiek?
- Igen.
- Ez pontosan mit jelent? Hová valósiak? - faggata a női riporter tovább
- Magyarország.
- Magyarország? Nahát, igazán egzotikusan hangzik, szerintem nem sokan ismerik ezt a helyet.
- Mesélnének erről a helyről? - kérdi a férfi
- Szerintem eltérünk a lényegtől uraim. - szólt közbe Takki
- Igaza van. - helyeselt Jin. - Ők magyarok. És igen, ez azt jelenti, hogy a gyerekeink félig japánok, félig magyarok lesznek. - jelentette ki Jin, mindenki lefagyott, hírtelen senki sem tudott szóhoz jutni
- És... öhm... - tétlenkedett a riporter is a meglepetéstől.
- Ilyesmi nemhogy a Jhonny's-on belül nem történt még, de azt hiszem Japán egész rivaldafényében. - mondja Takki. - És itt most főleg az elismerésre gondolok. Ez hatalmas bátorságra vall tőlük. - néz a fiúkra
- Így van... - kezdi a férfi riporter. - Ez... nos... valljuk be, a legtöbb japán ember számára, egy kicsit abszurd, hogy... hogy külföldiekkel... - kereste a megfelelő szavakat a riporter, hogy ne sértsen meg senkit
- Ez igaz. - előzi meg Takki. - Japán egy nagyon konzervatív és visszahúzódó ország. De ez más. Ez... a szerelem. Végtére is, mindnyájan emberek vagyunk, bárhonnan jöttünk is. - mondta szépen Takki, hírtelen csend telepedett a terembe
- És ezért... - kezdi Jin. - Ezért vagyunk most mi is itt. Ha igazán szeretnek minket az emberek... a fanok... akkor megértik, és emiatt nem távolodnak el tőlünk. Meg kell érteniük, és tovább bíztatni minket. Meg kell érteniük, hogy mi így vagyunk boldogok és támogatniuk kell minket. Ha miattuk vége lesz a karrierünknek, akkor nem is volt igazán olyan ember, olyan fan, aki megértett és támogatott minket. De ha vége is lesz ennek a karriernek, akkor sem bánom, hogy így alakult. Mert megérte. És ha így lesz, akkor is... köszönöm az eddigi támogatást. - hajolt meg kicsit előre Jin
- Én ugyanígy gondolom. - mondta Pi is, majd rövid csend lett a teremben. - Nos... Ő sokkal többet jelent, mint eddig gondoltam. De a fátyol végül lehullott a szemem elől. Nem is olyan rég, még a munka volt a mindenem, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen könnyen felülkerekedik valami a munkámon. És igen, felülkerekedett, hiszen jelenleg éppen a karrierünkkel játszunk. De én sem bánom. Megleltem a boldogságom, így bárhogy is végződik ez az egész, akkor is boldogok leszünk együtt, Umival.
- Yamapi! - szólt Takki
- Umi? - zendült fel a riporter-sereg
- Haver... ezt tőle vetted át mi... - sutyorgott Jin Pinek, halvány mosollyal
- Umi--? - kezdi a riporter, de Takki közbeszólt
- Úgy gondolom, a neveknek nincs jelentősége itt most. És amúgy is úgy gondolom, hogy mindenre megkapták a választ. Úgyhogy kérem, lassan időszerű lenne abbahagyni.
- Nos... mindenre választ kaptunk. - mondja a férfi riporter.
- Helyes, akkor ezt eldöntöttük. Jelentessék ezt nyugodtan meg bárhol. Meglátjuk mi sül ki belőle. Most pedig viszont látásra. - mosolygott Takki. A riporterek belátták, hogy egyenlőre ennyi elég lesz. Lassan szedelőszködtek, végül távoztak.
- Jól csináltátok! - veregette Jint és Yamapit hátba Takki, amikor felálltak
- Huh, köszi, kicsit izgultam. - mosolygott Yamapi
- Jók vagyunk, haver. - pacsiztak össze Jinnel
- Valóban? - lép előre a háttérből Jhonny-san. A fiúk hírtelen megdermedtek.
- Akár most is hozhatja az elbocsájtási papírokat. Aláírom itt és most ha kell. - mondta Jin
- Oh. Ezt kéne tenni. - nézett szigorúan Jhonny mindkettőjükre. - De... - sóhajtott nagyot. - Előbb megvárjuk a rajongók reakcióját. Feleslegesen nem rúglak ki titeket. Túl jó pénzt hoztok nekem ahhoz. - mondta, majd fortyogva távozott. A fiúk fellélegeztek.
- Igen! - ugrottak széles vigyorral egymás nyakába
- Gratulálok fiúk. Jól kiálltatok magatokért. - mondta Takki
- Köszönjük. - mondta Jin
- És most várjuk a reakciókat. Reménykedjünk a legjobbakban.
- Mm~ - bólintottak a fiúk.
Eközben mi otthon, már nagyon idegeskedtünk. Már délután 4 óra volt.
- Jaaaajj~ Mi történt vajon. - sóhajtoztam
- Nyugi. Én is kíváncsi vagyok már, de nem izgatom fel magam. - mondta Leila
- Ahhh... Le, le kell ülnöm. - huppantam le a fotelba
- Nem is értem miért cirkálsz itt hogy is mondjam... terhesen! - kiáltott rám Leila
- Ne ijesztgess már. - csattantam vissza, amikor váratlanul a mobilom is megcsörrent és attól is megijedtem. - Vááá~
- Ki az? - kérdi Leila, miközben a zsebemből kotorászom elő
- Yamapi. - mondtam
- Vedd fel, vedd fel! - siettetett Leila
- Hai, hai. - kapkodtam a gomb után. - Szia. - szóltam bele és szívem hevesen kezdett verni
- Aa~ Édesem. Éppen hazafelé tartok. Otthon vagy? - kérdi. Olyan édi volt, hogy egy pillanatra megfeledkeztem magamról, Leila is csak kuncogott rajtam. - Umi?
- Ah, igen, itt vagyok. Bocsánat. Öö, éppen itt vagyok Leilával. - válaszoltam
- Oh, értem. Akkor siess haza, van egy meglepetésem.
- Eh? M-meglepetés? Micsoda?
- Majd megtudod, te kis butus. Várni foglak. Légy óvatos hazafelé.
- M... Mm! Sietek haza.
- Csókollak. Baibai~
- Baibai. - azzal letettük.
- Mi volt ez? - kérdi Leila
- Most mennem kell. - pattantam fel, és máris az előszobában húztam a cipőmet
- Vajon mi ilyen fontos. - jön utánam Leila
- Biztosan... az interjúhoz van köze.
- Szerintem is. És Jin még nem is jelentkezett, pedig tuti együtt jöttek el. Ezért még kapni fog.
- Nyugi, szerintem ő is biztosan hamarosan hívni fog. - kapaszkodtam a kilincsbe. - Akkor megyek is, nem gond ugye?
- Dehogy is. Menj csak. - puszit nyomott az arcomra.
- Akkor szia. - nyitottam az ajtót. - Majd hívla-aaak~ - estem át a küszöbön, mert valaki kívülről gyorsabban nyitotta mint én.
- Jin! - mondta Leila
- Eh? - néztem fel. - Mou! Kicsit finomabban már.
- Bocsánat. - mondta Jin
- Na akkor én mentem is. Sziasztok. - integettem, és mentem el.
- Jól vagy? - kérdezte Jin, miközben becsukta maga mögött az ajtót
- Jól. Azt hittem már nem hallok felőled. - durcázott be Leila, miközben Jin levetkőzött.
- Hé. Amint tudtam jöttem és siettem hozzád. - dörgölőzött Jin
- Na és...
- Hmm?
- Mi volt az interjún? - kíváncsiskodott Leila, Jin elmosolyogta magát
- Gyere, üljünk le ide. - terelgette Jin Leilát a kanapéhoz.
- Hé tudok járni.
- Nem baj, azért csak segítek. - ültek le egymás mellé
- Na, mesélj már.
- Nem kell aggódnod. Mindent elintéztem. - simította meg Jin Leila haját
- Hogy érted?
- Holnapra biztosan úgyis minden ezzel lesz tele és meglátod. Bízhatsz bennem. - mondta Jin, mire mosolyt csalt Leila arcára
- Örülök. Akkor... megnyugodtam.
- Nem lesz semmi baj. - ölelte magához
- Örülök. Nagyon örülök. - bújt Leila. Miközben Jin ölelte Leilát, valamit kicsempészett az ingujjából. Elengedte Leilát, de kezeit a vállán hagyta.
- Szeretlek. - mondta a szemébe
- Én is... szeretlek. - jött zavarba Leila.
- Nocsak...
- Mi az? - kérdi Leila
- Mi van itt a hajadban? - kérdi Jin, majd Leila elé teszi a kezét. Ujjai közt egy gyűrűt szorongatott. Leila döbbenten néz maga elé.
- Ez...
- Ez a tiéd. Ha te is akarod.
- Persze, hogy akarom. - lábadt könnybe szeme
- Akkor... - térdelt a kanapé elé Jin. - Hozzám jönnél feleségül?
- Igen! - vágta rá Leila, miközben kihullottak könnyei. - Igen, igen, igen~ - Jin nyakába ugrott és csókolgatni kezdte.
- Hoho, finomabban, vigyáznod kell magadra. - ültek vissza a kanapéra. Jin megfogta Leila kezét és felhúzta rá a gyűrűt.
- Nagyon szép... - könnyezett.
- Örülök, hogy tetszik. Már régóta meg akartam pecsételni ezt egy gyűrűvel. Mert már ugye megkértelek. - mosolygott Jin
- Igen. - bújt oda hozzá Leila. - De...
- Hm?
- Ekkora hassal már nem tudom, hogy még a baba előtt akarom e.
- Akkor lesz az esküvő, amikor szeretnéd. Majd eldöntjük, mi a legjobb. Ne aggódj. - csókolta meg a homlokát
- Mm~ - bólintott Leila és egymás karjaiba bújtak
Eközben én is megérkeztem végre haza.
Beszaladtam az ajtón, gyorsan lekaptam a sálam, kabátom, cipőm, és a nappaliba indultam.
- Are? - néztem körbe. - Pi-chan? - a hálószoba felé vettem a következő irányt. - Az ijesztgetés... - nyitottam be. - nem... tesz... - láttam meg őt az ágyon ülve egy nagy csokorral
- Okaeri, honey. - jött oda és csókolta meg homlokom
- Wow. - nevettem el magam. - Igazán kellemes fogadtatás. - mosolyogtam fel rá
- Örülök, amikor így csillog a szemed. - simított végig arcomon. - Tessék, ez a tiéd. - nyomta kezembe a nagy csokor virágot
- Nahát. Ezek gyönyörűek. Köszönöm. - szaglászgattam.
- Nagyon szívesen. És van itt még valami. - vett elő a mellkasa zsebéből egy kis dobozt.
- Hm? - néztem oda és láttam meg a dobozkát. Hírtelen hevesen kezdett verni a szívem. Sejtettem mi jön most, és ettől nagyon izgatott lettem. Illetve, reméltem.
- Umi. - mondta
- Hmm? - préseltem ki torkomon
- Umi-chan.
- I-iigen? - vörösödtem mégjobban, amikor letérdelt elém. Kinyitotta a dobozt. Nem hittem a szememnek. Egy csillogó gyűrű volt benne. Sejtettem, mégis alig akartam elhinni. A levegőt egyre gyorsabban vettem.
- Lennél a feleségem? - kérdezte komolyan előttem. Nem akartam elhinni. Olyan csodálatos volt minden. Lassan könnyek szöktek a szemembe. Hírtelen eldobtam a virágot, és a nyakába ugrottam. Ott térdeltünk egymás előtt.
- Hahaha~ - nevetett Pi. - Ez most igen? - kérdi, mire elengedtem, kezeimet arcára tettem, és megcsókoltam. Kis idő után elengedtem.
- Ezek... ezek szerint minden rendben ment az interjún? - kérdem könnyezve
- Persze, hogy rendben. Minden rendben van. - törölgette arcom.Megkönnyebbült mosolyom látva ő is mosolygott.
- Igen! - mondtam megkésve
- Igen?
- Igen!!
- Igen! - örvendeztünk, és újra átöleltük egymást. Ezután Pi felhúzta a gyűrűmet, majd ismét egy csókban forrtunk össze.
Másnap.
Izgatottan kelt mindenki, hiszen ezen az új napon derül fény az "eredményre". Nagyon aggódtam a rajongók véleménye miatt, nem szerettem volna, ha úgy érzik, elveszem tőlük Yamapit. Pont az ellenkezőjét szeretném, hogy tovább folytassa a munkáját. Biztos Leila is ugyanígy érez. Igaz, ez még biztos okoz pár fejtörést a későbbiekben, de nem akartam, hogy kilépjen. Legalábbis még nem, ilyen hamar. Yamapi bekapcsolta a nappaliban a Tv-t, amiben reggel 7kor kezdődnek a pletykarovatok. Biztos voltam benne, hogy ez az ügy vezető hír lesz, miközben én főztem két kávét.
- Tessék. - nyújtottam oda Yamapinak a kávéját.
- Köszi. Ülj ide. - mondta, de ezt is terveztem. Leültem mellé, a kanapé elé a saját kávémmal. Mindketten nehezen ébredünk, ezért most kell a kávé. Bár én olyan izgatott voltam, hogy már lehet attól kipattant a szemem korán reggel. Miért vannak ezek ilyen korán??
Eközben Leila és Jin is ugyanígy tett, befészkelték magukat a Tv elé.
- Nem tűnsz valami idegesnek. - mondta Leila
- Nincs okom rá. Minden eshetőségre felkészültem. És mindegyiknek te szerepelsz a végén. Úgyhogy nem aggódom.
- Mm~ - bólontott Leila
És lassan kezdődött az adás.
"Jó reggelt, Tokyo!" - szólt a női műsorvezető, amikor elkezdődött a műsor. Egyre idegesebb voltam, vajon mi lesz.
"Kezdjük műsorunk rögtön egy nagy fogással, Akanishi Jin és Yamashita Tomohisa legújabb vallomásával!" - Yamapi ekkor megfogta a kezem és magához húzta.
- Jajj, sejtettem, hogy ezzel fogja kezdeni. - mondta Leila, Jinnel a kanapén gabalyodtak egymásba
- Ne aggódj feleslegesen. - puszilta meg Jin
"Legjobb tudomásunk szerint, tegnap Yamashita-san és Akanishi-san exkluzív interjút adott a 'GREY' lapnak." - mondja a műsorvezető. Ekkor bejött a képernyőn az újság aznapi képe, ahol Jin és Yamapit lefotózták egymás mellett, amikor az interjú tartott. A szalagcím ez volt:
"Akanishi Jin és Yamashita Tomohisa mesélnek a KÜLFÖLDI szerelmükről, akik mindketten terhesek tőlük!" - olvasta fel a műsorvezető is. De dúrva, gondoltam.
- Basszus. Miért van kiemelve, hogy külföldiek vagyunk? - kérdi Leila
- Nem baj az, kell az oda. - mondta Jin
"Mindketten arról nyilatkoztak, hogy nagyon szerelmesek." A műsorvezető e szavait hallva, kedvesen Pire néztem, aki szintén csak kedvesen mosolygott.
- Köszönöm. - mondtam, és bújtam oda hozzá, majd átölelt.
"Azt is mondták, nem bánják, ha emiatt eltávolodnak tőlük a rajongóik. Bevallom... kicsit tényleg meghökkentő hírek ezek, de nem gondolnám, hogy ez okot adna erre a tettre." - mondta kedvesen a műsorvezető.
- Ez szerintem is igaz. - mondtam, miközben méginkább a képernyőre tapadtam
"Yamashita-kun akarva, vagy akaratlanul is kimondta szerelme nevét: "Umi". - mondja a műsorvezető. Kikerekedett szemekkel néztem Yamapira.
- Akaratlanul. - védekezett. - Ne haragudj.
- Hahh. - sóhajtottam. - Nem haragszom. Ennyiből úgysem derítenek ki semmit. - mosolyogtam, Yamapi visszaölelt.
- De azért picit kínosan érzem magam. - motyogtam
- Bocsiii~ - nyavajgott. - Csak kicsúszott mert úgy szeretlek. - mondta. Kyááá, kawaii, gondoltam.
- De dúrva! - mondta Leila is
- Haha, jaja, látnod kellett volna. - kacarászott Jin
"Elmondásuk alapján, magyar lányokról van szó. Ami azért is érdekes, mert a Jhonny's életében nem először van szó magyar lányról. Sakurai Sho-san többszöri elmondása szerint, első szerelme egy magyar diáklány volt."
- Ez így igaz. - mondta Jin
- Tudtam. - mosolyog Leila
- Ee, honnan?
"De hasonló eset egészen biztosan most történik először. Ezért, szerettük volna megtudni, hogyan vélekednek erről a fiúk rajongói." - jött be a képernyőn Tokyo egy utcája
- Hah?
"Elnézést kérünk. Yamashita Tomohisa vagy Akanishi Jin rajongó vagy?" - kérdi a egy riporter egy leszólított iskolaruhás lánytól
"Yamashita-kun" - válaszolja
"Mit szólsz a hírhez, hogy gyermeke születik, és hogy magyar a szerelme?"
"Mit szólok? Nos..." - gondolkodik el a lány. A gombóc miatt a torkomban nem tudtam nyelni sem. Mindenki feszülten várta a választ.
"Yamashita-kun, omedetou*! - mondja a kamerába. -Remélem azért továbbra is hallhatunk énekelni" - mondja kedvesen a lány. Mindenkinek leesett az álla. Nem ilyen reakcióra számított senki. Mikor épp megszólaltunk volna, jött a következő rajongó.
"Elnézést, Yamashita Tomohisa vagy Akanishi Jin rajongó vagy?"
"Akanishi-kun."
"Mit szólsz a hírhez, hogy gyermeke születik, és hogy magyar a szerelme?"
"Akanishi-kun, szomorú vagyok." - mondta, mire mindenkinek legörbült a szája. De...
"... Szomorú vagyok, hogy nem én vagyok veled. De azért örülök, ha Akanishi-kun örül!" - fejezte be a fan. Visszatért a mosoly az arcunkra.
A szokásos kérdéseket kihagyva jöttek sorban a fanok válaszai:
"Yamapii omedetou! Egyszer mutasd be nekünk a barátnődet jó~"
"Jin-chan suteki*! Így is számítunk rád továbbra is~"
"Kicsit megrázott a hír, de... azt hiszem megértem az érzéseiket. Biztos gyönyörűek azok a lányok."
"Igazán irígylem őket... De nincs mit tenni. Legyetek boldogok mindketten!"
"Jajjj, ne már~ Azt hittem csak hanta ez a hír. Ezek szerint nem? Ooh~ Yamapii! Hiányozni fogsz, ha elmész!"
"De ne menjetek sehová fiúk! És szeretnénk tudni mi is a fejleményekről, ha lehetséges."
Volt még sok fan, és végeredményben bárhogyan is fogalmazták meg mondandójukat... A lényege ugyanaz volt. Nem bánták. Elfogadták őket így is. És persze minket is. Teljesen belekönnyeztünk ebbe Leilával.
- Nem... - szipogtam. - Nem erre számítottam. - mondtam. - Igazán... nagyszerű rajongóid vannak.
- Umi-chan... - ölelt magához. - ez most többet jelentett minden szónál
- Meglepődtem. - mondta Jin. - Te...? Héé, te mit csinálsz? Miért sírsz ezért? - kérdi Jin
- Megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem... - szipogta
- Aaa~ Ahogyan én is. - húzta magához Leilát
Mindenkinek nagy kő esett le most a szívéről. Szinte lehetett hallani. Komolyan örültem. Mindenki örült. Ezután megbeszéltük egymással, hogy bemegyünk a Jhonny's-ba. Így is tettünk.
Először Takki irodájába vettük az irányt. Jin hallkan bekopogott. Mi mentünk előre Leilával.
- Bujjatok be. - mondta Takki, amikor mind a négyen besétáltunk az ajtaján
- Áh, de örülök nektek. Ezek szerint ti is megnéztétek a híreket.
- Igen. - bólintott Yamapi
- Helyes. Umi-chan, hogy vagy? Gondolom megnyugodtál te is. - tette vállamra kezeit
- Igen. Köszönöm. - mosolyogtam
- Oh, és Leila ugye? Veled még nem találkoztam eddig.
- Oh igen.
- Örvendek, Takizawa vagyok. - nyújtotta kezét
- Leila. - fogtak kezet. - Örvendek.
- Gyerekek... - nyújtózott egyet Takki. - Azt hiszem megtörtétek a Jhonny's átkát. - mosolygott. - Talán végre felhagy ezzel a "nincs nőzés, de ha muszály akkor is csak titokban" felfogással.
- Reméljük. - mondta Jin. - Bár engem nem érdekel, ő mit gondol. - és ebben a pillanatban lépett be Jhonny-san az ajtón. Mindenki lefagyott egy percre, legalábbis én tutira. Először látjuk Leilával élőben, ilyen közelről. Pont olyan öreg, ahány éves. (lolxD)
- Jhonny-san? - kérdi Pi
- Beszédem van veletek. - mondta. Fiúk megindultak, ám. - Veletek is. - nézett ránk is Jhonny. Kicsit meglepődve néztünk rá, majd kissé habozva odamentem Yamapi mellé és megfogtam a kezét. Leila is így tett. Bementünk hát Jhonny-san irodájába, ami természetesen a legjobb helyen volt az épületben. Én eléggé féltem tőle, ezért végig szorítottam Yamapi kezét, még a liftben is. Aztán amikor megérkeztünk, leültünk egymás mellé 4 székre, szembe Jhonny-val.
- Nos, láttam a reggeli híreket. - kezdte
- Ahogy mi is. - mondta Jin
- Gondoltam. - mondta komolyan. - És tekintve... hogy a rajongóitok nem lázadtak fel, ahogy azt vártam...
- Sejtettem, hogy ezt szerette volna. - mondta Jin
- Ne szakíts félbe! - kiáltott rá Jhonny
- Igenis...
- Tehát... Ezért nem küldelek el benneteket, és szeretném, ha maradnátok. És... Ők... - mutat ránk. - Természetesen nem bánom. Ha ilyen komoly a dolog, legyen.
- Éjjen! - csattant fel Yamapi. - mindenkinek mosoly csücsült az arcán. - Köszönjük, uram.
- De ne gondoljátok, hogy ez azt jelenti, kíméletesebb leszek veletek! Nem! Ugyanolyan hajtás lesz, mint eddig.
- De azért több szabadnapot is kapunk. - mondta Jin. Jhonny csak füstölgött. - Ugyeee~?
- A fenébe is, legyen! - vágta rá Jhonny. - El sem hiszem, hogy ez velem történik.
- Pedig higyje csak el. - állt fel Jin, majd lassan mindenki felegyenesedett.
- Mégegyszer köszönjük. És elnézést. - mondta Pi, majd hátráltunk.
- El-elnézést. - utánoztam Pit.
- Nem mondtam, hogy mehettek, de felőlem... menjetek. Úgyis végeztem.
- Akkor csáó! - mondta Jin, és már ki is szaladt mindenki
- Hékás-! Ezt komolyan nem hiszem el... - káromkodott Jhonny. Mi a lift felé csoszogva csak röhögtünk rajta.
- Láttátok azt a fejet... - hahotázott Jin
- Hahaha, még sosem láttam ilyennek. - röhögte Pi
- Mi meg aztán még sehogy se láttuk. De kezdésnek elég borzasztó volt. - mondta Leila, nevettünk.
- Nem szeretnék vele többet találkozni, ha nem muszály. Sosem bocsátja meg nekünk, amiért ezt tettük az ő drága idoljaival. - simítottam meg Yamapi arcát, aki csak mosollyal övezve megcsókolta a kezem.
- Ezek szerint... - kezdte Leila
- Hm? - néztünk rá a többiekkel
- Szabadok vagyunk. - mondta.
- Igen! - vigyorgott Jin. - Erre vágyom mióta! És persze arra, hogy veled együtt legyek. - karolta át Jin. Ekkor érkezett fel a liftünk, majd Yamapi is átdobta felettem a karját, és beszálltunk. Hazafelé indultunk. Mind a négyen. Győzelemittasan érkeztünk meg otthonainkba.
Mi Yamapival boldogan lettünk egymáséi. A jó meleg fürdővízben, habok között leltük örömünk, ahogy azt kiérdemeltük. Leiláék, nos, ők másféleképpen szeretkeztek. Ölelésekkel, simogatásokkal. Leilának már előrébbhaladott terhessége volt, mint nekem, vigyázniuk kellett.
Miután kicsit lecsillapodtak a kedélyek, és már a média sem foglalkozott annyira a fiúkkal, ismét nagy erőkkel munkába álltak. Azért mi élveztük ezt a kis szabadságot velük. De végül minden jól ment, és nem állt semmi a boldogságunk útjába.
Ahogy azt eddig is terveztük, mi Leilával végleg letelepedtünk Tokyóban. Eggyütt készülődtünk az elkövetkezendő esküvőnkre, és együtt vártuk gyermekeink születését.
És ezzel kalandos utunk végéhez érkeztünk. Valóra vált álmaink, ott voltak a mindennapjainkban.
Talán senki nem hinné el nekünk, ha azt mondanánk, hogy pontosan ez az, ami után vágyódtunk, még azelőtt, hogy idejöttünk volna.
De ha nem is hinnék el, az is rendben lenne. Csak az számít, hogy mi mit éltünk át.
Ráleltünk valami csodálatosra, valami felfoghatatlanra.
Megtaláltuk egymást.
Ezentúl is, és mindörökké, szeretni fogjuk egymást.
Vége.
